Hirdetés

Rengeteg szabolcsi diák dolgozott nyáron

MTI | 2025. 09. 02. | 19:44:06
A fiatalok több mint 80 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatták.
Rengeteg szabolcsi diák dolgozott nyáron
A programba 16-25 év közötti diákok jelentkezhettek (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kormány idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot. A július-augusztusban futó programban mintegy 30 ezer fiatal állt munkába. A program népszerűségét az is jól mutatja, hogy több mint 4600 munkáltató közel 5 milliárd forint támogatást vett igénybe a fiatalok foglalkoztatására – összegezte szeptember 2-án kiadott közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Hangsúlyozta: a munkaalapú társadalom kiépítéséhez 2013 óta a Nyári Diákmunka Program is hozzájárul, amely elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését, erősíti munkaszocializációjukat, és a diákok akár szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik a program keretében.

A programba nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező 16-25 év közötti diákok jelentkezhettek.

A támogatásokat önkormányzatok továbbá egyházi jogi személyek, valamint a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban és erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatták le – emlékeztetett az államtitkár.

Beszámolt arról, hogy a legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok több mint 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatták, emellett jelentős volt az igény a turizmus, vendéglátás területén is, ahol közel 5 ezren dolgoztak. A mezőgazdaság területén közel 600 diák foglalkoztatása valósult meg, de az erdőgazdálkodás területén is mintegy 80 diák dolgozott.

A legnépszerűbb munkakörök az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású, a takarító és kisegítő, a hivatalsegéd kézbesítő, valamint a konyhai kisegítő volt.

Hirdetés
További híreink
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Feszültségkimaradás miatt állt a forgalom.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
A legfrissebb adatok nem biztatóak.
Ónos eső: figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Ónos eső: figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Teljes hajózási zárlat lépett érvénybe a Tiszán.
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Egy kis zsebpénzt is lehet keresni.
Kamionnak csapódott egy autó az M3-ason
Kamionnak csapódott egy autó az M3-ason
Görbeháza közelében történt a baleset.
Újabb havazást jeleznek előre Szabolcsban
Újabb havazást jeleznek előre Szabolcsban
Nyugaton ónos eső, keleten hó - ezt jósolják.
MÁV: Szabolcsban több sofőrt is megtámadtak
MÁV: Szabolcsban több sofőrt is megtámadtak
Újabb testkamerákat vásárol a társaság.
Helyenként teljesen befagyott a Tisza
Helyenként teljesen befagyott a Tisza
A folyó felső szakaszán néhány szakaszon összefüggő a jégpáncél.
Vörös kód: figyeljünk a hajlék nélkül élőkre!
Vörös kód: figyeljünk a hajlék nélkül élőkre!
A hideg és a hó miatt különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Szabolcsban további havazás várható
Szabolcsban további havazás várható
Nyíregyházára és térségére figyelmeztetést adtak ki.
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Fogcsikorgó hideg, hó, jég, sarki fény - ilyen éjszakán vagyunk túl.
Húsz éve történt a hejcei tragédia
Húsz éve történt a hejcei tragédia
43 személy közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
A program első részében a leginkább rászorulókat szolgálják ki.
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
A legfrissebb adatok nem biztatóak.
Ónos eső: figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Ónos eső: figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Teljes hajózási zárlat lépett érvénybe a Tiszán.
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Egy kis zsebpénzt is lehet keresni.
Kamionnak csapódott egy autó az M3-ason
Kamionnak csapódott egy autó az M3-ason
Görbeháza közelében történt a baleset.
Hókotrókat előztek az autópályán
Hókotrókat előztek az autópályán
A KRESZ ezt kifejezetten tiltja.
Újabb havazást jeleznek előre Szabolcsban
Újabb havazást jeleznek előre Szabolcsban
Nyugaton ónos eső, keleten hó - ezt jósolják.
MÁV: Szabolcsban több sofőrt is megtámadtak
MÁV: Szabolcsban több sofőrt is megtámadtak
Újabb testkamerákat vásárol a társaság.
Közösen a befogadó munkahelyekért
Közösen a befogadó munkahelyekért
Szemléletformálás és segítségnyújtás a munka világában.
Benzinnel locsolta le a fiát, majd eldobta az égő gyufát
Benzinnel locsolta le a fiát, majd eldobta az égő gyufát
A ház kiégett, a szabolcsi apát letartóztatták.
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Fogcsikorgó hideg, hó, jég, sarki fény - ilyen éjszakán vagyunk túl.
Tiszavasváriban terjed a szifilisz
Tiszavasváriban terjed a szifilisz
Szexuális úton terjedő fertőzésre hívja fel a figyelmet egy háziorvos.
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Feszültségkimaradás miatt állt a forgalom.
Teherautó rakománya égett Vásárosnaménynál
Teherautó rakománya égett Vásárosnaménynál
Szabadnapos tűzoltó porral oltóval kezdte oltani a tüzet.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Gyász a szabolcsi tűzoltóknál
Gyász a szabolcsi tűzoltóknál
Elhunyt Csécsi Antal László.
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
A program első részében a leginkább rászorulókat szolgálják ki.