Nyíregyházán négy bordélyházat üzemeltetett – elítélték

A Nyíregyházi Járásbíróság június 29-én elsőfokon ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki az ország különböző területein bordélyházakat üzemeltetett.
Az ítélet tényállása szerint 2021-től B.B. elsőrendű vádlott Nyíregyházán négy, míg az ország különböző területein további tizenhárom lakást bérelt azért, hogy azokat prostitúciós tevékenység végzése céljából nőknek további bérletbe adja.
A férfi a lakástulajdonosok elől eltitkolta az ingatlanok bérbevételének célját, és annak érdekében, hogy megtévessze a tulajdonosokat, a bérbevételekhez magával vitte nő ismerőseit – K.K. másodrendű és O.A. harmadrendű vádlottakat – akikkel élettársaknak adták ki magukat, és valótlanul azt állították, hogy a lakást saját részre bérelnék.
A lakások napi bérleti díja 12–15 ezer forint között mozgott, mely összegeket a nőknek a lakásokban elhelyezett széfbe kellett betenniük, miközben B.B. elsőrendű vádlottal folyamatos videókapcsolatban voltak.
B.B. vádlott fenti tevékenységéből 2021 végétől a 2023. január 11-ig történő elfogásáig több mint 37 millió forint jövedelemre tett szert.
Mindezek alapján a bíróság B.B. elsőrendű vádlottat bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
K.K. másodrendű és O.A. harmadrendű vádlottakat a bíróság elkülönített eljárásban többrendbeli, bűnsegédként elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt 2024. február 7-én már jogerősen elítélte.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség és a vádlott 3 munkanapot fenntartott nyilatkozata megtételére, azonban a védő elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be.















































