Rengeteg távozó Nyíregyházán - a vezetőedző marad

Nem lesz változás a Fatum-Nyíregyháza szakmai stábjában, így a következő szezonban is Tomás Varga marad a vezetőedző a Magyar Kupában bronzérmes, a bajnokságban negyedik női röplabdacsapatnál.
A klub május 12-én pénteken honlapján jelentette be, hogy még folynak az egyeztetések mind a játékosokkal, mind a stábtagokkal, de az már eldőlt, nem lesz változás a szakmai keretben.
A saját nevelésű utánpótlás játékosokkal már augusztus elején elkezdjük a felkészülést, nekik kicsit több idő kell, hogy megszokják fizikálisan azt a tempót, amit a felnőttekkel végzünk. A teljes keret pedig augusztus 15-én áll munkába. Bízunk abban, hogy egy jó felkészülés után eredményesek leszünk a bajnokságban
- idézte a klub Tomás Varga vezetőedzőt.
Mindez azt jelenti, hogy a - szezon közben már távozottakkal együtt - kilenc külföldiből nyolc biztosan nem Nyíregyházán folytatja, míg a szlovák Deana Valentováról egyelőre nem közöltek információt.
A közleményben a csapat vezetése megerősítette, hogy több kiszemelttel már a következő napokban szerződést köthet.















