Rossz hír Penyigéről

Közel két évtizedes múltra tekint vissza Penyigén a Szenkeparti Nagyvásár. A hagyományőrző rendezvény évről évre ezreket vonz a "balladás faluba", ahol a régi nagyvásári hangulatot idézik fel minden augusztusban. Néphagyományokat, helyi ízeket, kihalóan lévő mesterségeket ismeretnek meg a látogatók.
Juhász Gyula polgármester most arról számolt be a közösségi oldalon, hogy tekintettel a koronavírus-járványra, idén nem tartják meg a fesztivált.
[Beillesztett cikk: Közadakozásból kapjanak majd új sportpályát a nagylelkű penyigeiek! ]
Penyige nevét egyébként a közelmúltban országszerte megismerhették azok is, akik még sosem hallottak a szatmári településről. A focipálya felújítására pályázaton nyert pénzt ugyanis nagylelkűen felajánlották a koronavírus elleni védekezésre.
A vásárt a Szenke közelében szokták rendezni, annak a pataknak a partján, amelybe 1905-ben kilenc kislány fulladt bele. A tragédiáról szól az utolsó magyar kistóriás népballada, a Penyigei ballada.
Hogy milyen hangulat fogadja a penyigei vásárba érkezőket általában, azt egy 2016-ban készült videóból megtudhatjuk:





