Egy év alatt több mint tízezerrel csökkent a hallgatói létszám.
Egy év alatt több mint tízezerrel csökkent a hallgatói létszám, így már csak 295 ezren vesznek részt felsőoktatásban. Háromszázezernél kevesebb hallgatót utoljára az 1998/99-es tanévben mértek - írja a vg.hu.
A folyamat összhangban van a kormányzat törekvésével: a kabinet a középfokú, szakképesítéssel rendelkező dolgozók számát növelné inkább. Radó Péter oktatáskutató a Világgazdaságnak korábban úgy fogalmazott: az elmúlt években kétszer annyival csökkent a felsőoktatásba belépők száma, mint amennyivel a demográfiai okok indokolták volna. A KSH szerint a 2015/2016-os tanévben felsőoktatási intézményekben 210 ezren tanulnak nappali képzésben, 7 ezer fővel kevesebben, mint az előző évben. Közülük 195 ezer fő - a hallgatók 93 százaléka - alap-, mester- vagy osztatlan képzésben folytatja tanulmányait. A felsőoktatás részidős formáit több mint 85 ezren választják az idei tanévben, 4 ezer fővel kevesebben, mint tavaly (73 ezren levelező tagozatra jártak). Radó további mérséklődésre számít, miután a teljes létszám csak késéssel követi az új belépők számának visszaesését, és a kormánynak feltett szándéka, hogy zsugorítsa a felsőoktatást.
Nem csak a felsőoktatásban láthatóak súlyos problémák. A középfokú iskolák nappali képzéseire járók száma egy év alatt több mint 5 százalékkal, 446 ezerre visszaesett. Tény, hogy demográfiai okok is magyarázzák a visszaesését, a tankötelezettségi korhatár leszállítása - 18 évről 16-ra - azonban továbbra is erőteljes hatást fejt ki, és csökkenti a középiskolába járók létszámát. Szakértők már 2011-ben azt prognosztizálták, hogy nagyobb lesz a lemorzsolódás a korhatár leszállítása miatt, mindez pedig rontja a munkába állási képességüket.
A folyamatokkal összhangban zuhannak az oktatásra fordított kiadások (a GDP arányában a 2010-es 4,75 százalékról 2013-ban 3,93-ra csökkentek, és azóta se nőttek az oktatási befektetések), és így már nemcsak Európai nyugati feléhez, hanem a régióhoz viszonyítva is kevesebbet költ a területre az ország. Idén a nappali és felnőttoktatásban összesen 72 ezren tettek sikeres érettségi vizsgát, majdnem 5 ezer fővel kevesebben, mint egy évvel korábban. A sikeres szakmai vizsgázók száma 48 ezer fő volt, ami drasztikus, több mint 13 százalékos visszaesés 2014-hez képest.