Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csík János kiszáll a Csík Zenekarból

MTI | 2024. 10. 10. | 10:02:11
Új korszak kezdődik a zenekar életében.
Csík János kiszáll a Csík Zenekarból
Csík János (Fotó: MTI-archív)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János úgy döntött, hogy a rendszerszintű együtt muzsikálásban 2025-től nem vesz részt - közölte az együttes csütörtökön az MTI-vel.

"A hátralépésről szóló döntést Csík János maga hozta meg. Eddigi élete több mint felét a Csík Zenekar határozta meg. Nagyon hálás a csapatnak, amelyet vezethetett, és amely őt is megtartotta. Most azonban számot vetett fizikai teljesítőképességével, és úgy látja, hogy azt az intenzív munkát, az évi több tízezer kilométernyi utazást, százas nagyságrendű fellépést már nem tudja vállalni, amivel a kivételesen sikeres Csík Zenekar élete örvendetesen együtt jár" - áll a közleményben.

Mint írták, Csík Jánosnak múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy "csodálatos közös kulturális kincsünk, a népzene, múzeumok vitrinjei és porosodó lemezek helyett ma is elevenen lüktet koncertszínpadokon, táncházakban és még a Spotifyon is".

Hozzátették: igazi barátként, szomorúan, de tudomásul vették a távozásról szóló döntést.

"Biztosak vagyunk abban, hogy a Csík Zenekar megmarad Csík Zenekarnak: azt a hagyományt viszi tovább, amelyet megteremtett és képviselt. Hónapok óta velünk próbál és játszik Gál Tibor barátunk, akiben megtaláltuk azt a friss erőt és dinamizmust, amely prímássá és énekessé tehet valakit" - közölte a zenekar.

A kommüniké kitért arra, hogy Gál Tibor korábban a Felszállott a páva műsorában Az év legjobb férfihangja díját kapta, később pedig a Sarjú Bandával lépett fel.

"Fiatal kora ellenére olyan tapasztalt és virtuóz muzsikusnak mutatja magát, akiben bízni tud a zenekar és Szabó Attila mellett szívesen fogadja el prímásának is".

Csík János azt mondta, irgalmatlanul nehéz volt ezt a döntést meghoznia, de be kellett látnia a realitásokat.

"Nem én vagyok a Csík Zenekar. Alapító vagyok, meg prímás, de ami harminchat év alatt létrejött, felépült, az az egész csapatot jelenti. Szabó Attilának köszönhető, hogy a Csík Zenekar neve ma már egybeforrott az igényes, valódi többletértéket hordozó zenei feldolgozásokkal. Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy vigyék tovább a nevet is, és mindazt, ami ehhez a fantasztikus csapathoz kapcsolódik. Része voltunk egymás életének: sem a huszonkét évvel ezelőtti balesetet, sem a magánéleti viharokat nem tudtam volna úgy átvészelni, ha nincsenek mellettem. Hála van bennem, köszönet és drukkolás. Folytassátok, barátaim! Aztán úgyis zenélünk még együtt" - írta Csík János.

A prímás a következő hónapokban még a Csík Zenekarral muzsikál, tőle hivatalosan az óévbúcsúztató, december 29-i koncerten köszönnek el. Az eseményen felköszöntik Csík Jánost 60. születésnapján.

A 2013-ban Kossuth-díjjal elismert Csík Zenekar elsősorban azzal lett országosan ismert, hogy az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyíti.

Az együttes 1988-ban alakult Kecskeméten. A héttagú együttesben - Csík János (hegedű, ének) mellett Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom), Bartók József (nagybőgő), Kunos Tamás (brácsa), Makó Péter (fúvósok) és Szabó Attila (hegedű) - Csík János és Kunos Tamás volt az alapítók között, utóbbi néhány év kihagyás után 2001 óta tagja ismét a zenekarnak, amelynek felállása 2008 óta volt változatlan.

A Csík Zenekar 2005-ös albumán (Senki nem ért semmit) szerepeltek először a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett rockszámok (akkor a Kispál és a Borz néhány dala) feldolgozásai. A magyar népzenébe és a zenekar hangvételébe belesimuló verziók alapját azóta is Szabó Attila készíti, ezek a számok (elsősorban Kispálék Csillag vagy fecskéje és a Quimby Most múlik pontosanja) komoly népszerűséget hoztak a Csík Zenekar számára. A dal a miénk címmel 2019-ben megjelent lemezük a Locomotiv GT előtti tisztelgés. Legújabb albumuk Sose lesz vége címmel idén nyáron került a boltokba.

A Csík Zenekar közleménye teljes terjedelemben a http://csikzenekar.hu/csik-zenekar-hirek/kozlemeny-3/ linken érhető el.

Hirdetés
További híreink
Normál tanrendű iskolákba kerülhetnek az autisták
Normál tanrendű iskolákba kerülhetnek az autisták
Úgy tudni, az oktatásukra kijelölhető intézmények nem bírják tovább a terhelést.
A családok támogatására 600 milliárdos alap jött létre
A családok támogatására 600 milliárdos alap jött létre
A részletekről Hankó Balázs beszélt.
Ritkaság: Kósa Lajos javaslatát mindenki támogatta
Ritkaság: Kósa Lajos javaslatát mindenki támogatta
A fideszes politikus szerint ez nem rossz a mai politikai viszonyok mellett.
Az Edda nyerte 2024-ben a rádiós „versenyt”
Az Edda nyerte 2024-ben a rádiós „versenyt”
A legtöbbet Pataki Attiláék örökzöldjeit játszották a magyar rádiók.
A hűvös idő nem kedvez a szúnyogoknak
A hűvös idő nem kedvez a szúnyogoknak
Mi is sokat tehetünk azért, hogy megakadályozzuk az invázió kialakulását.
Polt Pétert is megválasztották alkotmánybírónak
Polt Pétert is megválasztották alkotmánybírónak
Hende Csabát is támogatta 136 képviselő.
Letette az esküt Gyurcsány Ferenc utódja
Letette az esküt Gyurcsány Ferenc utódja
Korábban az Európai Parlament képviselője volt.
Tisza–Dobrev koalícióról beszélt Orbán Viktor
Tisza–Dobrev koalícióról beszélt Orbán Viktor
Ellen kell és ellen is fogunk állni – jelentette ki.
Szakszervezetek és civilek tiltakoztak a fővárosban
Szakszervezetek és civilek tiltakoztak a fővárosban
A közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen demonstráltak.
Életműdíjat kapott Cannes-ban Szabó István
Életműdíjat kapott Cannes-ban Szabó István
A fesztiválközönség állva tapsolva fogadta a 87 éves Oscar-díjas magyar rendezőt.
Húsvét: kijutni a fényre
Húsvét: kijutni a fényre
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Meghalt a Nobel-díjas író
Meghalt a Nobel-díjas író
Műveinek fő témája a hatalom és a korrupció kérdései voltak.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Drog, alkohol és tragédiák árnyékolták be az életét.
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
Kár, hogy nem teljesedhetett ki az életműve.
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.
Oscar-díj: tarolt az Anora
Oscar-díj: tarolt az Anora
Magyar esélyes is volt, de végül Jancsó Dávid nem kapott szobrot.
Elhunyt Harkányi Endre
Elhunyt Harkányi Endre
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész 90 éves volt.
Nyolcvan gyertya Hobo születésnapi tortáján
Nyolcvan gyertya Hobo születésnapi tortáján
1968-ban már megírta első dalszövegét.
Hirdetés
Hirdetés