DExpo – már Nyíregyházán is várják a felvételizőket
A Debreceni Egyetem első alkalommal rendezi meg Nyíregyházán legnagyobb beiskolázási eseményét, a DExpót, melyen a középiskolás diákok és szüleik az intézmény valamennyi karáról és szakjáról, valamint a hallgatói életről tájékozódhatnak. A december 6-ai rendezvényen a látogatók megismerhetik az eseménynek otthont adó Egészségtudományi Kar képzéseit, infrastruktúráját és informálódhatnak a kari szolgáltatásokról is.
A központi beiskolázási esemény a pályaválasztás előtt álló diákok, valamint pedagógusok és a felvételizők családtagjainak tájékozódását segíti, akik első kézből kaphatnak információkat a kar múltjáról és jelenéről, alapvető tudnivalókat szerezhetnek az egyetem képzési palettájáról, a gyakorlati oktatásban rejlő lehetőségekről.
– Fontos, hogy a Debreceni Egyetem olyan képzési helyeire, karaira is felhívjuk a figyelmet, melyek nem Debrecenben működnek. Ezért is volt stratégiai szempontból lényeges döntés, hogy tavaly első alkalommal Szolnokon is megjelent az intézmény központi beiskolázási rendezvénye. Ilyenkor ugyanis azokban a régiókban is bemutathatjuk oktatási kínálatunkat, ahol az adott képzési területek, szakok kifejezetten a munkaerőpiaci igényeket hivatottak kiszolgálni. Nyíregyháza nagyon jelentős ebből a szempontból, hiszen az Egészségtudományi Kar képzései iránt évről-évre egyre többen érdeklődnek, így a DExpo kiváló lehetőség lesz azok számára, aki személyesen szeretnék megismerni a kart és választ kaphatnak minden felmerülő kérdésükre. Minden kar bemutatkozik, így a teljes egyetemi kínálatot megtalálják majd az érdeklődők a nyíregyházi DExpón – fogalmazott Rőfi Mónika, a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának vezetője.
A nyíregyházi Egészségtudományi Karon folyó képzési lehetőségekről is hallhatnak az érdeklődők, akik az Ápolás és Betegellátás Alapszakról, az ápoló, a dietetikus, a gyógytornász, a mentőtiszt, valamint a szülésznő szakirányokról, az Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszakról, a népegészségügyi ellenőr és a védőnő szakirányokról, továbbá az Egészségügyi Szervező Alapszakról, valamint a Szociális Munka Alapszakról is megtudhatnak majd fontos részleteket.
A DExpóra látogatók személyesen találkozhatnak majd azokkal az ETK-oktatókkal, akik maguk is gyakorló szakemberek, kórházakban, szociális intézményekben, a mentőszolgálatnál dolgoznak. Hallhatnak majd a kar duális képzési lehetőségeiről, valamint megismerhetik az ETK-val partneri kapcsolatban álló intézményeket, szolgáltatókat is. A szervezők mindemellett a hallgatói életről és célzottan a megváltozott felvételi rendszerről, illetve a pontszámításról is tájékoztatják majd a résztvevőket.
A nyíregyházi DExpót december 6-án, szerdán 9 órától rendezik az Egészségtudományi Kar főépületében.