Hirdetés

Hatvanéves lenne Bódi László

Cívishír | 2025. 05. 03. | 12:26:41
A Republic egykori frontembere 2013. március 11-én hunyt el.
Hatvanéves lenne Bódi László
Bódi László (Fotó: Republic Facebook-oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bódi László 1965. május 3-án született Ungváron. Gyerekkora óta a zenével kacérkodott, korábban is volt együttese – becenevét is innen kapta, a bandát ugyanis Cipőfűzőnek hívták –, szövegeket írt, majd 1990-ben alapította meg a Republic zenekart Boros Csabával, Tóth Zoltánnal, Bali Imrével és Szilágyi Lászlóval. Utóbbit nem sokkal később Nagy László Attila, Bali Imrét pedig Patai Tamás váltotta. Már nyáron felléptek a Beatrice koncertjein, mivel Nagy Feró megkedvelte a zenéjüket.

1990-ben megjelentették első nagylemezüket Indul a mandula!!! címmel.

A Republic sikere töretlen volt az első albumtól kezdve. Cipő több mint kétszáznegyven dalt szerzett a Republic-nak (A 67-es út; Szállj el, kismadár; Ha itt lennél velem stb.), de számos dalt írt más előadóknak is, így többek között Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak, előbbinek írt legismertebb szerzeménye az Ég és föld között.

Bódi László éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett, 2009-ben pedig megműtötték koszorúér-betegsége miatt, és lábon hordott ki egy szívinfarktust. Életének utolsó időszakában súlyos tüdőgyulladással kezelték, valamint eltörte a karját. Cipő szívátültetésre szorult volna, ő azonban nem vállalta a műtétet. 2013 februárjában került kórházba, amikor megállt a szíve, ekkor még meg tudták menteni, de kómába esett, és már nem tért magához március 11-i haláláig. A zenész halála a közvetlen hozzátartozókon és kollégák túl az egész országot megrázta.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2013. április 25-én a munkásságát posztumusz Artisjus-díjjal tüntette ki a szövegírói életműdíj kategóriájában. Az elismerést özvegye és ikerlányai vették át. 2013 májusában Fonogram életműdíjjal jutalmazták munkásságát.

További híreink
Kerozinhiányra figyelmeztet a német pénzügyminiszter
Kerozinhiányra figyelmeztet a német pénzügyminiszter
Megalapozottak az aggodalmak - mondta.
Megvan a TISZA Párt frakcióvezetője
Megvan a TISZA Párt frakcióvezetője
A névnapján kapta a felkérést Magyar Pétertől.
A szabolcsi tiszás, aki legyőzte a Fidesz erős emberét
A szabolcsi tiszás, aki legyőzte a Fidesz erős emberét
Barna-Szabó Tímea a legsürgetőbb feladatnak az egészségügyi helyzet rendezését tartja.
A TISZA Párt 20 parlamenti bizottságot javasol
A TISZA Párt 20 parlamenti bizottságot javasol
Május 9-én lehet az alakuló ülés.
Jöhet a népszavazás a december 24-i munkaszüneti napról
Jöhet a népszavazás a december 24-i munkaszüneti napról
A kezdeményezést hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság.
Elkezdték a külképviseleti szavazatok feldolgozását
Elkezdték a külképviseleti szavazatok feldolgozását
Hamarosan megtudjuk a végleges eredményt.
Gulyás Gergely: a kutatások tévesek voltak
Gulyás Gergely: a kutatások tévesek voltak
Azt mondta, rosszul mérték fel az utolsó hónapokban a politikai helyzetet.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Donald Trump jelentette be.
Marad a védett üzemanyagár
Marad a védett üzemanyagár
Magyar Péter közlése szerint hamarosan működhet a Barátság kőolajvezeték.
Nagy Márton visszavonul a politikától
Nagy Márton visszavonul a politikától
Már a közösségi oldalát is törölték.

Az erdélyi tiszás több RMDSZ-est feljelentett
Az erdélyi tiszás több RMDSZ-est feljelentett
A választás rendje elleni bűncselekményt sejt.
80 éves Ed O'Neill
80 éves Ed O'Neill
Al Bundy-ként vált világhírűvé.
A '90-es évek „legjobb nője” felett is eljárt az idő
A '90-es évek „legjobb nője” felett is eljárt az idő
Rövid idő alatt a legkeresettebb modell lett.
Taylor Swift még mindig a dobogó legfelső fokán
Taylor Swift még mindig a dobogó legfelső fokán
Hatodik alkalommal lett az év legsikeresebb előadója.
Körözi a rendőrség Molnár Gusztáv színészt
Körözi a rendőrség Molnár Gusztáv színészt
Reagált a történtekre. +Videó.
Ezrek búcsúztatták Brigitte Bardot-t
Ezrek búcsúztatták Brigitte Bardot-t
Koporsóját a Földközi-tengerre néző családi kriptában helyezték el.
Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el Zámbó Jimmy
Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el Zámbó Jimmy
Sokan máig nem hiszik el, hogy véletlenül főbe lőtte magát.
Lovagi címeit is megvonták III. Károly öccsétől
Lovagi címeit is megvonták III. Károly öccsétől
András – aki súlyos szexuális botrányokba keveredett – nem reagált a képviselőházi felszólításra.
David Beckhamet lovaggá ütötte a király
David Beckhamet lovaggá ütötte a király
Felesége a Lady Beckham megszólításra tarthat igényt.
Azahriah a Spotify-on és a YouTube-on  is tarolt
Azahriah a Spotify-on és a YouTube-on is tarolt
A magyarok körében már nem annyira népszerűek a külföldi előadók, mint korábban.
Miss Universe Hungary: ő a győztes
Miss Universe Hungary: ő a győztes
Dezsényi Kincső képviselheti Magyarországot a Miss Universe világverseny novemberi fináléján.