Nagycsütörtök: az utolsó vacsora napja

Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra.
Este minden templomban szentmisével, istentisztelettel emlékeznek az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
A katolikusoknál a szentmise végén az Oltáriszentséget a mellékoltárhoz viszik. Ezt követi az oltárfosztás, amikor az oltárról minden díszt eltávolítanak. Ezek a jelek Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezik. A szentmise végén elmarad az áldás, és csendben fejeződik be, ami jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött, kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük.
A hívők erre gondolnak, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérik, s amikor a mise után szentségimádást végeznek.
„Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani vele. Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás az értünk vérrel verítékező Jézussal.
Nagycsütörtök az egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat.
A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.




















































