Mintha Ákos lenne minden magyar méh ura és parancsolója.
Az értelmetlen viták a végtelenül unalmas magyar közélet üde színfoltjai. Azokon ugyanis legalább jókat lehet derülni. A legújabb gyöngyszem az Ákos-sztori, avagy joga van-e a nőnek nem házasodni, nem szülni, nem szaporítani és gyarapítani e nagyszerű, de fogyó nemzetet? Mintha Ákos azt mondotta volna, hogy nincs. Mintha Ákos megvonta volna a nők szavazati jogát, vagy a belépési engedélyüket a szivarszalonba. Mintha Ákos lenne minden magyar méh ura és parancsolója. Mintha Ákos diktálná a társadalmi rendet, s határozná meg az emberi lét alapjául szolgáló férfi-nő viszonyt.
Fellángolt végre egy kicsit a hideg polgárháború a jobb és a bal között, és nem olyan piszlicsáré, unalmas ügyekkel foglalkozunk, mint az építési áfacsökkentés vagy a 10+10 milliós szocpol terve. A demokrácia, a jogállam megtestesítői, őrzői és védelmezői, a női egyenjogúság Gattusói sokkot kaptak istenfélő jobbos Ákos másfél mondatától, és ez a fontos! Se szeri, se száma a torz agyszüleményeknek, ezek pedig a Facebook uralta világunkban gyorsabban terjednek, mint Szentföld felé a lepra és a pestis. Sokan vergődnek most Ákos „keresztes háborúja” áldozataiként. Fájdalmukban őszintén osztozom, de mindenki nyugodjon le, Kovács Ákos nem döngölte a földbe a női szabadságot és öntudatot, nem is lenne képes rá, és az egészhez semmi köze. Itt szerencsére már megint barikádharc zajlik!
Elfogulatlanságot jelentek be: Ákos művészete, zenéje legfeljebb annyira indít meg, mint a Kis Grófoé vagy a Fluor Tomié. Ha most az Ákos-fanatikusok rázzák az öklüket, akkor ugyanolyan demagógok, mint azok, akik jól kiforgatták a másfél mondatát. Természetesen nem hasonlítom a Kossuth-díjas máesztrót (sic!) az említett műkedvelőkhöz, csak hirtelen ez ugrott be, hogy üssön a hasonlat. Írhattam volna a Spandau Ballet-t is, de azt csak az első csajom értené a nyolcvanas évekből.
Aki mellesleg azóta már boldog, kétgyerekes anyuka, tehát a női princípiumot beteljesítette, saját elhatározásból. Életem szerelme 25 évesen állt elő azzal a számomra furcsa ötlettel: igényt formál a féltett „testi princípiumomra”, hogy azt a sajátjával párosítva kicsi, sokat mozgó, hangos, gyakran büdös, idegesítő, de mosolyra fakasztó lényeket gyártsunk. Azért kaphatta meg, mert 25 évvel korábban édesanyám is beváltotta a princípiumát. A sógornőim mindegyike megtette ezt az Á(t)kos-feladatot, miközben egyikük sem elnyomásban tengeti napjait, véleményalkotóként és anyaként is szabadon rendelkeznek gondolataikkal, gyerekeikkel és időnként még férjeikkel is. Emancipált anyukák.
Az én – egyébiránt meglehetősen harcias, feminista jegyeket is hordozó – feleségem speciel nem érezte magát kevesebbnek Ákos kifordított gondolatától, mert pedagógusként kidolgozza a belét, és nincs annyi ideje a gyerekekre, mint amennyi igénye lenne rájuk. Eltartottként a szülői praxis szépségeiről és annak sarkalatos kérdéseiről tudna írni értekezést a kandallónk melege mellett, amíg apjuk keresi a pénzt és a gyerekek iskoláznak, akár angolul is, de nem teheti, mert a háztartásnak égető szüksége van a tanári fizetésére (is). A drágám nem azért érezné jól magát az ákosi női szerepben, mert kereszténydemokrata ténsasszony, hanem a gyerekek iránti önzetlen törődés, az önfeláldozás végett. Ami neki nem jobbról vagy balról jön. Hanem belülről.
Ehhez pedig joga van. Mint ahogyan ahhoz is joga lenne, ha nem jönne neki sehonnan. Egy nő szabadon döntheti el, miben teljesíti ki magát, mert azt csinál a méhével, amit akar. Ez szent meggyőződésem. Van, aki anya akar lenni, van, aki karrierista, és van, aki egyszerre mindkettő, és sajnos van, aki egyik sem tud lenni. Egy férfinak pedig ahhoz van joga, hogy döntsön, melyik típusból választ, vagy éppen kinek adja meg magát végső kétségbeesésében negyven felé. Hát nem minden kapcsolat ugyanazon alapról indul!
De ha eljutunk oda ebben a nagy szabadságban, hogy bűn kimondani, milyen a nőideálunk, akkor tiltakozásul veszek egy Ákos-lemezt! Duplát, ha van neki olyan. Pólóval együtt. Abban megyek tavasszal Loki-meccsre!
Cs. Bereczki Attila