A Balaton fagyija akár az ország fagyija is lehetne.
A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó "Vulkánok" kreációja nyerte a 2016-os év Balaton fagyija címet a május első hetében megrendezett rendezvényen.
A zsűri nemcsak a megfelelő alapanyagok és technológia használatát, hanem az íz- illat-szín harmóniáját is figyelembe vette a kóstoláskor. Plusz pontokat jelentett a fagyi kreatív tálalása, és az is, hogy mennyire volt összhangban a versenykiírásban szereplő szempontokkal.
A nyertes fagyi tartalmaz friss mentát, citromfüvet, 100% Szent György-hegyi mustot és minden olyan üdítő alapanyagot, amitől egy fagylalt igazán jól eshet. A fagylalt a tégelyben vulkán formát kapott utalva arra, hogy a badacsonyi borvidék a vulkánok működésének köszönhetően alakult ki.
A Balaton Turizmus Szövetség által szervezett pályázaton 3 különdíjas fagylalt is született. Idén is különdíjban részesült a balatonalmádi Amaretto Fagyizó: a Pisztáciás csokibomba fagylaltjával nyerte el a zsűri kegyét. Egy diós és egy mandulás különlegesség is helyet kapott a díjazottak között, amelyeknek megalkotói a Bringatanya Fagyizó, Gyenesdiásról és a Cappuccino Kávéház volt Balatongyörökről. Mind a két fagylaltnak a különlegessége, hogy a fagylaltot sós magvak bolondítják meg. A diós fagylaltot „Gyenesdiós” néven, a mandulásat Györöki mandulás néven kereshetik a vendégek a pultban. 2016-ban 11 fagylaltozó nevezett különleges fagylaltkreációikkal.