Hirdetés

Guinness-rekorderek lehetnek a szabolcsi iskolások is

2016.05.04. 14:54

Guinness-rekorderek lehetnek a szabolcsi iskolások is

Fontos hétköznapi rutin. De jól csináljuk-e?

Hirdetés

A több helyszínen egyszerre tartott helyes kézmosás oktatás világrekordját Glasgow-ban állították fel 2014-ben, 3 039 diák részvételével. A magyar iskolások most jó eséllyel rekordot dönthetnek, hiszen 190 iskola több mint 14 ezer diákja jelentkezett a május 5-i rendezvényre. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal két éve indította el a nemzetközi e-Bug program magyarországi projektjét, amelynek célja a felnövekvő generációknak megtanítani a megfelelő személyi higiénés szokásokat, a helyes antibiotikum használat szabályait és az oltásokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

Az angol fejlesztésű e-Bug tudományos alapokon nyugvó, interaktív, online oktatási eszköz, ami játékos tanulással segít 6 éves kortól egészen a fiatal felnőttekig. Vírusokról és baktériumokról szóló előadásokkal a fiatalok figyelmét lekötni nagy kihívás. Az e-Bug olyan interaktív felület, amely játékos formában és érdekesen mutatja be a mikrobák világát, és amellyel a gyerekek játszhatnak is, tesztelhetik a tudásukat, és eközben új ismeretekre tehetnek szert.

Tüsszentőpálya is lesz

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és a kormányhivatalokban egészségfejlesztési feladatokat ellátó munkatársak a Kézhigiénés Világnapon, május 5-én 10 órai kezdéssel, a résztvevő iskolákkal közösen szeretnék megdönteni a kézmosásoktatáson résztvevők világrekordját, amire minden esély megvan. A hazai rendezvény során rengeteg helyszínen, ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban kezdődő tanóra keretében mutatják be a képzett instruktorok a kézmosás fontosságát, annak helyes technikáját. A résztvevő diákok játékos formában sajátítják el, hogyan és mikor fontos kezet mosni, ha meg akarják előzni a kéz útján terjedő fertőzéseket. Egy „tüsszentőpályán” pedig meg is nézhetik a kórokozók terjedésének módját.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több iskola diákjai is részt vesznek az eseményen.

Hirdetés

Hirdetés