Hirdetés

Két számjegyű béremelés jön januárban!

2016.04.20. 08:43

Két számjegyű béremelés jön januárban!

Nagyon keveset keresnek, pedig életünk értelmeit bízzuk rájuk

Hirdetés

Tízezerrel nőhet a következő években a bölcsődei helyek száma és 2017 januárjától béremelésre számíthatnak a középfokú végzettségű gondozók – mondta a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.  Acsainé Végvári Katalin annak okán nyilatkozott a műsorban, hogy szerdán sztrájkol a bölcsődei dolgozók egy része.

Megosztottak végzettség szerint

A gondozók erősen megosztottak, 2009-ben ugyanis a bölcsődei dolgozók számára is bevezették a felsőfokú képzést, és aki ezt elvégezte, az bekerült a pedagógus-életpályamodell hatálya alá. Ez azt jelenti, hogy jelentősen magasabb a bére, mint a középfokú végzettségűeké, akik a szociális szférához tartoznak – ismertette. A 6 200 kisgyermeknevelő közül eddig 920-an szereztek diplomát – tette hozzá.

Novák Katalin családügyi államtitkártól ígéretet kaptak arra, hogy 2017 januárjától két számjegyű béremelésre számíthatnak a középfokú végzettségűek. Továbbá az ágazat jelentős fejlődés előtt áll, a jogszabályok szerint ugyanis ha egy településen már öt szülő igényli abölcsődei elhelyezést, akkor létre kell hozni az intézményt – mondta az elnök.

Hirdetés

Hirdetés