De aki ráveszi magát, az csak nagyot épít.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2015 első három negyedévében 94 új lakás épült, az előző év azonos időszakinál 20 százalékkal kevesebb. Országosan a lakásépítések 9,5 százalékkal mérséklődtek.
A lakások többségét, 67 százalékát Nyíregyházán, 20 százalékát a többi városban, 13 százalékát a községekben vették használatba.
A természetes személyek és a vállalkozások építtetői tevékenysége egyaránt visszaesett, az egy évvel korábbi 87, illetve 52 százalékára. A lakások nagyobb részének, 85 százalékának természetes személyek voltak az építtetői.
Az épített lakások átlagos alapterülete 154 négyzetméter volt, ami az országos átlagnál 54 négyzetméterrel nagyobb. Közel háromnegyedük 4 és annál több szobaszámú.
A hatóságok 2015 első hárm negyedévében 114 új lakás építését engedélyezték, 13 százalékkal többét, mint egy évvel korábban.
A vizsgált időszakban a megyében összesen 34 lakás szűnt meg, 24-gyel több, mint tavaly ilyenkor. Az építések és megszűnések egyenlegeként a megye lakásállománya 60-nal gyarapodott.