A Ratkó-generáció hamarosan eléri a 60-65 éves kort.
Ketyeg a Ratkó-bomba: A nyugdíjrendszert és a megszigorított gyógyszerkasszát is feszegeti a Ratkó-generáció, amelynek tagjai hamarosan elérik azt a 60-65 éves kort, amikor a népbetegségek tömegesen jelentkeznek - írja a vg.hu.
Ez a generáció mostanság kezdi elérni azt a kort, amikor a népbetegségek – mint például a magas vérnyomás, cukorbetegség – tömegesen jelentkeznek, és rendszeres gyógyszerszedőkké válnak – mutatott rá Zalai Gábor, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökségi tagja. Emiatt becslések szerint évi 200 ezer új páciens jelenik meg a következő években az egészségügyi ellátásban – mondta el a Világgazdaságnak –, kétszer annyi, mint az 1953 és 1957 között születettek belépését megelőzően.
A demográfiai trend nemcsak az orvos- és forráshiánnyal küszködő ellátórendszer szempontjából problémás, hanem a gyógyszerkasszára is fokozott súllyal nehezedik. 2011-ben ugyanis 120 milliárd kivonásával és átcsoportosításával 221 milliárd forintra csökkentették a vényköteles gyógyszerek támogatását. „A magyar gyógyszerkiadások nagysága azóta lényegében stagnál, vagyis a gyógyszerkassza évek óta nem kapja meg azokat a forrásokat, amelyek biztosítanák a magyar lakosság számára az Európában rendelkezésre álló gyógyszerkinccsel elérhető gyógyulási esélyeket” – hangsúlyozta Zalai Gábor.
A forráshiány következtében számos új, innovatív készítmény vár még befogadásra, köztük olyanok, amelyek az eddigieknél szignifikánsan jobb terápiás eredményt mutatnak, és nem is feltétlenül drágábbak – mondja Zalai Gábor. Jó példa erre egy új gyógyszer a nem kissejtes tüdőrák kezelésére, amelynek halálozási rátája nálunk a legmagasabb világszerte. Az érintett orvosság elérhető már szinte mindenhol a környező országokban, nálunk viszont két éve vár befogadásra. Bizonyos készítmények esetében a gyártók már be sem nyújtják a támogatási kérelmet, hiszen a magyar árszint olyan mélyen az európai alatt van, hogy a magas – évi 60–75 milliárd forintra rúgó – gyógyszeripari különadóterheket is figyelembe véve nem éri meg hazánkban forgalmazni az adott gyógyszert.