Hirdetés

Nettó félmillió forintot keresnek ennél a magyar cégnél a sofőrök

2015.12.23. 15:01

Nettó félmillió forintot keresnek ennél a magyar cégnél a sofőrök

Pedig a menekültválság nagyon rosszkor jött számukra.

Hirdetés

Nagyon betettek a menekültek a fuvarozóknak, ez okozza a rossz piaci környezetet Wáberer György szerint.

Megsínylette a menekültválságot a Wabere's International: a Világgazdaságnak adott interjújában Wáberer György elnök-vezérigazgató elmondta, olyan mértékben lelassult a határátlépés, hogy átlagosan 500 km-rel kevesebbet mentek a fuvarozók, emiatt pedig óriási veszteséget könyvelhet el a cég. A vállalat erre gondolt,amikor közleményben tudatta: a rossz piaci körülmények miatt mégis elállnak a tőzsdére lépéstől.

A versenyképesség érdekében

Ötmilliárdos kormányprogram támogatja a hazai fuvarozók oktatását, amire Wáberer szerint szükség is van, ha fel akarjuk venni a versenyt a lengyelekkel. Óriási a munkaerőhiány egész Európában, és egyedül a foglalkoztató cégeken múlik, hogy sikerül-e itthon tartani a gépjárművezetőket, azután, hogy kifut az állami támogatás. Ahhoz, hogy a vállalkozások versenyképesek maradjanak, új kormányprogrammal enyhítették a fuvarozók terheit: 60 euróig adómentes a napidíj, az uniós országok közti útdíj 7,5 százaléka pedig levonható lesz az iparűzési adóból - említi példaként.

Kapcsolatban Orbánnal

A változásokban nem kis szerepe volt egyébként Wáberer Györgynek, aki miniszterelnöki megbízottként áll kapcsolatban Orbán Viktorral. Wáberer szerint a kinevezése annak köszönhető, hogy a kormány célja a teljes foglalkoztatottság, a Waberer's pedig egy hatezer fős cég, ráadásul jelentős összegeket fizet be az államkasszába adó formájában, a vezérigazgató maga pedig 21 év alatt megszázszorozta a vállalat számait, európai szinten első helyre emelve azt.

Jól keresnek a sofőrök

Wáberer György elmondta azt is a lapnak, hogy egy nem kezdő sofőr félmillió forintos nettó fizetésre számíthat náluk, de keményen dolgoznak egy életpályamodellen is, amelynek megvalósult része a kedvezményes üdülés biztosítása, a jövőre vonatkozó tervek között pedig szerepel a piacinál jobb lakásvásárlási lehetőségek.

Hirdetés

Hirdetés