Közmunka-mutyit emlegettek Debrecenben.
Több mint 2,5 milliárd forint – felerészben EU-s – támogatást nyert az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet egy TÁMOP-os térségfejlesztési program keretében. A szövetkezet azt vállalta, hogy három észak-alföldi megyében kifejezetten rászoruló, alulképzett embereket foglalkoztat, legalább 2 700 főt. A projekt célját a megújuló energiaforrások jegyében hirdették meg: közmunkások erdészeti melléktermékeket hasznosítottak volna úgy, hogy az ehhez szükséges képzésben (fűkasza, motorfűrész kezelése) is részesülnek. Fontos kiemelni:
az említett szövetkezet a hazai magánszférában a legnagyobb létszámban foglalkoztat romákat.
Július 29-én Bangóné Borbély Ildikó parlamenti képviselő és Rónai György városi elnök arról szóltak Debrecenben, hogy Kelet-Magyarországon, így Hajdú-Biharban is a cég rengeteg munkaszerződést kötött kiszolgáltatott és hátrányos helyzetű emberekkel, azonban
mondták a sajtótájékoztatón a szocialista politikusok.
Felháborító, hogy sokmilliárdos programot kezelnek úgy, hogy annak céljából semmi nem valósult meg, az emberek nem dolgoznak, értelmes munkát nem végeznek, nem jutnak vissza a munka világába, és a szerződés szerinti jövedelmüket sem kapják meg. Az MSZP felszólítja Balog Zoltán minisztert, vizsgálja ki a helyzetet és tegyen rendet ebben – a rászorulókat becsapó és kihasználó – szégyenteljes történetben!