Hétvégére a nap is kisüthet.
Az évszakhoz képest meleg az idő, hétfőn 17 fok is lehet, és éjszakára sem hűl fagypont alá a levegő. Szerdától ajánlatos lesz esernyővel elindulni. Akkorra megerősödik a szél, csütörtökre pedig már viharosra is fokozódhat. Hétvégén már napsütésnek örülhetünk.
Kedden felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.
Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.
Csütörtökön felszakadozik, csökken a felhőzet, majd változóan felhős lesz az ég, napközben már csak elvétve fordulhat elő záporeső. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, nyugaton viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között valószínű.
Pénteken fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, északon elvétve egy-egy zápor előfordulhat. A délnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.