Jön a hideg és a hó.
Egyelőre legfeljebb esővel, havas esővel kell számolnunk, péntektől azonban hó is hullhat, a nappali hőmérséklet pedig 0 fokra csökkenhet.
Szerdán a nap első felében változóan, délután erősen felhős lesz az ég. Az északi tájakon szórványosan alakulhat ki zápor, havas eső, az Északi-középhegység térségében hózápor is lehet. A nyugati, északnyugati szél átmenetileg több helyen megerősödik. Reggel 0, délután +6 fok körül alakul a hőmérséklet. Kettős fronthatás terheli a szervezetünket.
Csütörtökön délelőtt kevés felhő lesz felettünk, többfelé számíthatunk legalább rövid ideig tartó napsütésre. Napközben erős felhősödés várható, fokozatosan beborul az ég és egyre többfelé kezdődik csapadék: északon, északkeleten hó, havas eső, máshol eső, zápor. Estig a déli, késő estétől az északi szél élénkül meg. A csúcshőmérséklet 1 és 6 fok között alakulhat.
Pénteken erősen felhős, vagy borult időre van kilátás. Hajnalban és reggel még többfelé lehet havas eső, hózápor. Később csökken a csapadékhajlam, fel-felszakadozik a felhőzet és már csak elszórt hózápor fordul elő. Erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Erős lehűlés kezdődik, +3 fok körüli értékeket mérhetünk már csak délután.
Szombaton a reggeli órákban erősen felhős lesz az ég, és kisebb havazás, hószállingózás is kialakul. Később csökken a felhőzet és kisüt a nap. Viharossá fokozódik az északnyugati szél, folytatódik a hidegbetörés. A maximumok már csak +1 fok körül alakulhatnak.
Vasárnap derűs idő valószínű. A néha megnövekvő felhőzetből elvétve alakul ki hózápor. Friss, tiszta, és fagyos idő lesz: reggel -10 és -5, délután -5 és 0 fok között várható a hőmérséklet.