Hirdetés

A hajdú-bihari MSZP-s Lázártól várja a megoldást

2015.08.23. 14:05

Szerinte Orbán is felelős a kialakult helyzetért.

Hirdetés

Hirdetés

Az MSZP vasárnap felszólította Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy haladéktalanul oldja meg az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) mintegy 2800 károsultjának ügyét. A szocialisták követelését Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője ismertette Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Felidézte,

a szervezet egy uniós programban hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az észak-alföldi régióban, szerződést is kötött velük, ám az emberek nem kapnak fizetést, amivel 2800 családot hoztak lehetetlen helyzetbe az őszi iskolakezdés előtt. Az érintettek ugyanis az érvényes szerződésük miatt álláskeresési támogatást sem kaphatnak, így semmilyen bevételük nincs

- fejtette ki a politikus, aki szerint a kormány ígéretei ellenére semmit nem tesz az ügyben.

Bangóné Borbély Ildikó szerint az ügyben egyértelmű felelőssége van Orbán Viktor miniszterelnöknek is, hiszen a támogatásról az a kormánybizottság döntött, amelyet ő vezet.

Így reagált a Fidesz

A szocialisták mindig mások kárán akarnak élősködni és segítség helyett, csak hergelésre képesek. Ahogy azt a fejlesztéspolitikáért felelős Miniszterelnökség már a napokban bejelentette, az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) ügyében az irányítóhatóság vizsgálatot indított, hogy kiderüljön mi az oka annak, hogy a szervezetnél a hírek szerint kifizetési problémák vannak. Az ESZOSZ uniós fejlesztési forrásokból hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az észak-alföldi régióban, szerződést is kötött velük, több hónapon keresztül ki is fizette az alkalmazottakat, de az utóbbi időben nem.  A szocialistákon kívül minden más szereplő abban érdekelt, hogy a program az eredeti vállalásoknak megfelelően befejeződhessen és mindenki megtarthassa a munkáját. A Fidesz a vizsgálat felgyorsítását kéri az irányítóhatóságtól.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés