A menekültek gyerekeinek oktatásáról döntött a kormány

2015.08.19. 13:45

Az EMMI-nek kell megszerveznie.

Hirdetés

Hirdetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy szervezze meg a menekültek gyermekeinek oktatását - mondta Balog Zoltán miniszter az állami kitüntetések átadása után szerdán az MTI-nek.

"Magyarország és Európa határait meg kell védeni. Felelős döntést kell hozni arról, hogy ki az, akit be tudunk fogadni és ki az, akit nem, de ezután a döntés után azoknak, akiket befogadtunk, minden segítséget meg kell adni, hogy otthonra találjanak Magyarországon. Különösen is a gyermekeknek, akiknek meg kell adni az iskolai nevelést, a magyar nyelv és kultúra megismerésének lehetőségét."

- tette hozzá a miniszter, aki az ünnepségen mondott beszédében emlékeztetett: Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, megtalálta a magyarság számára azt az utat, amely nemcsak a fennmaradás, hanem a felemelkedés útja is volt, és megszervezte a magyar államot, úgy, hogy az ma is fennáll.

Utalt Szent Istvánnak az egynyelvű és egyszokású országról írt intelmére is, hangsúlyozva: a határokat, a magyar közösséget meg kell védeni, hogy ereje megmaradjon a befogadásra, az integrálásra.

Balog Zoltán szerint aki úgy jön hozzánk, hogy segítséget kér, és a magyar hatóságok - remélhetőleg tisztességes - döntéseként befogadást nyer, annak minden segítséget meg kell adni. A befogadottakra aztán úgy kell tekinteni, mint a "sajátjainkra", különösen, ha gyermekek - fűzte hozzá.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés