A börtönben mindenki emberségesen bánt vele.
A Tényeknek adott telefonon interjút Galambos Boglárka, Galambos Lajos felesége, akit október 2-án, pénteken engedtek ki az előzetes letartóztatásból.
Galambos Boglára a tehetetlenség miatt - hogy nem tudott a családjával , a szeretteivel semmiféle kapcsolatot tartani - nevezte a bent töltött tizenkét napot rémálomnak. Szerinte egyszerűen döbbenetes volt az, hogy a bíróságon szinte végig sem hallgatták az ügyvédeiket, és így rendelték el az előzetes letartóztatásukat.
"A bírónő felolvasott egy olyan ítéletet, amivel kapcsolatban az embernek olyan volt az érzése, mintha ez egy előre megkomponált, és egy előre lejátszott ítélet lett volna. Nem engedtek minket ki, hanem további egy hónapra elküldtek minket a székesfehérvári börtönbe."
A börtönben töltött időről is beszélt Lajcsi felesége, azt mondta: mindenki nagyon emberségesen bánt velük, a körülményekhez képest nagyon kulturáltan, humánus módon kezelték őket. Mióta pénteken hazaengedték, a gyerekeivel van. Galambos Lajos ártatlannak vallja magát.
A botrány akkor robbant ki Galambos Lajcsi és felesége, Boglárka körül, amikor kiderült: a nyomozók szerint közel 100 millió forint értékben lophattak áramot, vizet és gázt a zenész mocsai házába és a tatai apartmanparkjába bevezetett illegális vezetékeken.