Hirdetés

Migráció: fegyverkeznek a németek

2016.01.17. 16:38

A főrendőr szerint az a baj, hogy migránsok a bűnözést elősegítő körülmények között élnek.

Hirdetés

Hirdetés

A német lakosság félelmének erősödését jelzi, hogy a szilveszter óta eltelt két hét alatt csak Kölnben 300 engedélyt nyújtottak be riasztó-, illetve gázfegyver tartására, míg tavaly egész évben 408 ilyen engedélyt adtak ki. Más városokban is megugrott az engedélykérelmek száma, és a növekedés már tavaly ősz óta, a menekültválság elmélyülése óta tapasztalható.

Ugyanakkor a rendőrség szerint a menedékkérők között nincs aránytalanul sok bűnöző. "A bűnözés nem növekedik annyira gyorsan, mint a menekültek száma" - hangsúlyozta a Bild am Sonntagnak adott interjúban a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv elnöke.

A nagy befogadóállomásokon viszont jelentős mértékben emelkedik a bűncselekmények száma, főleg a testi sértéseké, ami annak tulajdonítható, hogy ezeken a tömegszállásokon fiatal férfiak élnek szűk helyen összezárva, a bűnözést elősegítő körülmények között. Az is látható, hogy míg a szíriai vagy iraki menedékkérők nem adnak sok munkát a rendőrségnek, a balkáni országokból és Észak-Afrikából származó kérelmezők igen "feltűnőek" kriminalisztikai szempontból - mondta Holger Münch.

 Szilveszter éjjel egy nagyjából ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, amelyek elkezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Két nőt megerőszakoltak. Más városokban is történtek hasonló támadások. Áldozatok és tanúk arab vagy észak-afrikai származású támadókról számoltak be.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés