Szerintük senki sincs biztonságban.
Nyílt levelet készül megjelentetni újra az az orvoscsoport, amely már tavaly novemberben is felemelte a szavát a hálapénz ellen. Az "1001 orvos hálapénz nélkül" nevű csoport kedden hozza nyilvánosságra nyílt levelét, de a Facebookra már felkerült az első változata. A levél elképesztő dolgokat tartalmaz, egyebek közt azt, hogy ma Magyarországon egy év alatt többen vesztik életüket kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben.
Az orvosok szerint senki nincs biztonságban, a gyalázatos higiéniai viszonyok miatt egy egyszerű kéztöréssel vagy bármilyen kis problémával kórházba kerülő betegek is meghalhatnak az ott összeszedett kórokozók miatt. Szerintük minderről évek óta tud a kormány és a kórházakat ellenőrző szervek, de nem tesznek semmit. Az adatokat is eltitkolják, vagy úgy kerülnek a nyilvánosság és a szakma elé, hogy nem átláthatóak.
Simán előfordulhat, hogy egy kéztörés után belehal a beteg a kórházi baktérium okozta bélgyulladásba, vagy lélegeztetőgépre kell kötni egy gyermeket, mert a mandulaműtét során kórokozók támadják meg. az orvosok öt pontban szólítják fel a kormányt az azonnali cselekvésre:
- Bocsásson azonnali, rendkívüli segítséget (pénzügyi forrást fertőtlenítő szerekre, gyógyszerekre és egészségügyi szakszemélyzetet) a kórházi osztályok bakteriális fertőzésének megállításához!
- Osztályokra lebontva készüljön nyilvános értékelés a WHO szempontjai szerint. Ez alapján készüljön azonnali higiénés cselekvési terv.
- A Kormány biztosítsa az ÁNTSZ függetlenségét, ne tagolja a minisztériumi bürokrácia alá!
- Hozzák teljes nyilvánosságra a fertőzéssel kapcsolatos adatokat. A szakmai szervezetek részletes, teljes körű tájékoztatása mellett a nem szakértő társadalmat is érthetően informálják!
- Teljes transzparenciát! Az ÁNTSZ tegyen eleget törvényben meghatározott kötelezettségének és hozza nyilvánosságra, hogy mely egészségügyi intézmények teljesítik az érvényben lévő minimumfeltételeket!