Lapinformációk szerint komoly akcióra készült a két merénylő
A Népszabadság értesülése szerint a hatóságok több fontos bizonyítékot foglaltak le az eddigi közlések szerint Orbán Viktor meggyilkolására készülő két férfinál, amelyek megerősítik azt a korábbi gyanút, hogy komoly akcióra készült a Magyar Nemzeti Hadsereg november 22-én elfogott két aktivistája.
A megtalált bizonyítékokról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket. A Népszabadság érdeklődésére csak annyit mondtak: szakértők bevonásával vizsgálódnak.
Amint arról beszámoltunk, a Terrorelhárítási Központ által novemberben elfogott, és azóta előzetes letartóztatásban ülő budapesti M. Péter és a gödöllői R. Gyula két gépfegyvert, hangtompítót és lőszereket tettek egyikük Volvójába, és elindultak, hogy meggyilkolják a miniszterelnököt.
Pintér Sándor belügyminiszter elmondása szerint a TEK úgy jutott el a két férfihoz, hogy a védett személyekkel kapcsolatos információgyűjtéskor egy beszélgetésben olyan szavak hangoztak el, amelyek egyértelműen a kiemelten védett személyek életét, illetve a fennálló rendet fenyegették.
A Magyar Nemzeti Hadsereg nevű szervezet a Facebookon visszautasította azt, hogy ügyhöz bármi köze is lenne.