Így vezette fel a tavaszi ülésszakot a miniszterelnök.
A kötelező betelepítési kvóta elleni fellépés legyen nemzeti ügy!
szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben. A tavaszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában a kormányfő a magyar emberek biztonságának megőrzését nevezte 2016 legfontosabb feladatának. Közölte: elrendelte a műszaki határzár megerősítését és az újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását.
Tavaly Magyarország a migránsok nyomása alatt állt, akik Európába "zűrzavart, felfordulást, félelmet, bűncselekményeket, terrorakciókat" hoztak. A magyar kormánynak és parlamentnek azonban időben sikerült megvédeni az országot
- hangoztatta miniszterelnök. Orbán Viktor azt kérte a képviselőktől, hogy az ország megvédéséhez, a terrorakciók elhárításához szükséges további törvénymódosításokat fontolják meg és támogassák. A kormányfő a rendőrök és katonák mellett köszönetet mondott a visegrádi együttműködés másik három országának is, amiért Magyarország mellé álltak, miközben "egész Európa Magyarországon köszörülte a nyelvét".
Az európai közvéleményről szólva úgy fogalmazott: "sikeresen lerúgta magáról" a cenzúrát, és kiderült, hogy a kontinensen sokkal többen értenek egyet Magyarországgal, mint ahányan ellenzik a magyar határvédelmi politikát. Magyarország álláspontja ma az európai emberek többségének álláspontja, és az európai emberek nem értik, hogy az ő kormányuk, miért nem teszi ugyanazt, mint a magyar - mondta.
Brüsszel továbbra is be akarja engedni, be akarja szállítani az illegális migránsokat az unióba, majd kötelező módon szétosztani őket
- mondta Orbán Viktor, közölve, hogy a magyar kormány ezt nem fogadja el, ellenáll a terv végrehajtásának.
A miniszterelnök napirend előtt beszámolt a tavalyi gazdasági eredményekről, valamint a 2016-os költségvetési évről is. Értékelése szerint a 2015-ös gazdasági adatok alátámasztják, hogy 2010 után sikerült megújítani Magyarországot, a magyar reformok működnek. Elmondta, hogy 2010-ben megpróbálták kivezetni Magyarországot a pénzügyi csődből, az adósrabszolgaságból, és az adatok azt mutatják, ez sikerült, a választott eszközök jók voltak.
Az államadásságot 2105 végére 76 százalék alá szorították, a csökkentés "különleges bravúrnak számít az EU-ban", mert a legtöbb helyen nő az adósság - közölte, sürgetve a további államadósság-csökkentést, amit nemcsak politikai, hanem becsületbeli ügynek is nevezett.
Ismertette a munkanélküliségi adatokat is: 2015 végén 6,2 százalék volt a munkanélküliség, szemben a 2010 tavaszán mért 11,5 százalékos mértékkel.
"Ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi sincs"
- fogalmazott a miniszterelnök, aki beszámolt továbbá arról, hogy a gazdasági növekedés tavaly 2,9 százalékos volt, ezzel az eredménnyel Magyarország az EU élvonalában van.
A tanárokról külön is beszélt a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a pedagógusok elsőként részesültek béremelésben, aminek erkölcsi és bizalmi okai is vannak.
"A magyar ember általában is bízik a tanárokban, ezért is merjük rájuk bízni azt, ami a mi életünkben a legfontosabb, vagyis a gyermekeinket"
fogalmazott, hozzátéve: a kormány támogatja a mostani tárgyalásokat is, és "megegyezésre fogunk velük törekedni".
Az egészségügyben dolgozók mozgóbérére januárban 12,8 milliárd forintot fordítottak, amit az ápolók és az orvosok kapnak. A szakvizsgázott fiatal orvosok 151 ezer forint plusz támogatást kapnak, a háziorvosok pedig a tavalyi emelést - némileg növelve - az idén is megkapják - tette hozzá Orbán Viktor. Azt is közölte, hogy a tervek szerint 2016. július elsejétől a járási hivatalokban dolgozók bére 30 százalékkal nő.
"A kormány felfogásában ezek valójában a családok megerősítését jelentik. (...) A magyar gazdaság mai teljesítménye mellett ez a béremelésnek az a mértéke, amit felelősséggel vállalni lehet"
- mondta Orbán Viktor, aki kitért továbbá az otthonteremtési programra, amely szavai szerint egyszerre a családtámogatást és a gazdasági növekedést ösztönző lépés. Csökken a lakásáfa, a családok otthonteremtési kedvezményét pontosan körülhatárolták és megnövelték, tervben van a nemzeti otthonteremtési közösség elindítása, és egyszerűsödnek az építési eljárások is - sorolta.
Azt kell támogatni, hogy a magyar családok saját lakáshoz juthassanak. Az otthonteremtés ügye legyen nemzeti ügy!
- mondta Orbán Viktor, akinek összegzése szerint a 2015-ös év sikeres volt, lefektették 2016 gazdasági sikereinek alapját.