A hazai igényeket nem fedezik a Magyarországról gyűjtött minták.
A Krio Intézet nem szegi és nem szegte meg szándékosan a hazai hatályos törvényeket – reagálta a szervezet szombaton az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken kiadott közleményére. A tisztiorvosi szolgálat pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy márciusban az európai riasztási rendszeren keresztül értesült az ÁNTSZ arról, hogy
genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából.
Így derült fény arra, hogy a Krio Intézet Sejt- és Szövetbank Zrt. már 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból. Az ÁNTSZ eljárást indított, és megtiltotta a jogellenes gyakorlatot. A büntető törvénykönyv szerint az, aki emberi ivarsejtet megszerez, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el. Közleményük szerint az emberi szövetek, sejtek adományozásáról, gyűjtéséről, vizsgálatáról, feldolgozásáról, elosztásáról uniós irányelv rendelkezik. A tagállamok azonban ezzel összhangban szigorúbb konkrét szabályokat is alkothatnak.
A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ivarsejteket külföldről hozzanak be az országba.
Továbbá egy ivarsejtdonortól a magyar szabályozás szerint legfeljebb négy utód származhat, a dán szabályozás szerint viszont tizenkettő – hangsúlyozta az ÁNTSZ.
A Krio szerint viszont a Dániából származó minták a hazainál szigorúbb előírások szerint vizsgálták és kezelték. A génhiba, amely az ügyet elindító mintában megtalálható volt, egy olyan hiba, amelyet Magyarországon nem kell szűrni, így tudomásunk sem lenne erről az elváltozásról, ha ezek a minták Magyarországon és nem Dániában kerültek volna levételre – hangsúlyozták. Az uniós gyorsriasztás éppen a rendszer biztonságos működését bizonyította – tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a Dániából származó spermaminták a hazai rendelkezésre álló állománynál jobban, több genetikai elváltozásra szűrtek, tehát azon leendő édesanyák számára, akik csak ilyen módon vállalhatnak gyermeket, semmivel nem kockázatosabbak, mint az itthon levettek. A hazai igényeket eleve nem fedezik a Magyarországról gyűjtött minták – írták. A Krio Intézet saját jogértelmezése alapján törvényesen kezelte a spermaminták behozatalát az Európai Unió irányelvét figyelembe véve, amely kimondja, hogy fel kell szabadítani a minták felosztását és elosztását az Európai Unión belül a tagállamok között.
Mintákat ráadásul olyan uniós tagországból hoztak csak be – tették hozzá – , ahol a szabályozás szigorúbb, mint a hazai elvárások, tevékenységüket pedig 2013 óta az ÁNTSZ tudomásával végzik.
Az ÁNTSZ ez idáig semmilyen kifogást nem emelt ez ellen, ezért határozottan visszautasítjuk, hogy a hatóság kijátszásával vádolják intézetünket
– hangsúlyozták.