Hirdetés

Debrecen légterét elfoglalják

2015.04.23. 10:14

Debrecen légterét elfoglalják

Dehogy küzdünk ellenük, csodáljuk őket!

Hirdetés

23 országból 101 nevező jelezte indulását a Debrecenben augusztus 11. és 18. között megrendezendő XIX. hőlégballon Európa-bajnokságon - jelentette be Végh Sándor főszervező, a Debreceni Ballon Repülő Klub elnöke.

A szakember elmondta: az április 15-én lezárult nevezési határidőre az eddigi világversenyek legnagyobb számú részvételét jelezték a sportág művelői. A szervezők edzőrepüléseket is biztosítanak, amivel igény szerint élhetnek a repülők. Debrecenben tíz helyszínről lesz felszállás, köztük a legnagyobb természetesen a repülőtér lesz. 

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere bejelentette: a város a költségvetéséből tízmillió forinttal járul hozzá a világverseny lebonyolításához. Az egyéb támogatások közt említette bizonyos helyszínek - például a Kossuth tér, az Oláh Gábor utcai Sportcentrum, a Tócóskert egyes területeinek - átengedését a felszálláshoz. 

Az alpolgármester szerint a város valamennyi lakosa tanúja lehet a légballonok repülésének, míg az alkalomra kiírt rajzpályázat nyertesei jutalomrepülésen vehetnek részt.

Hirdetés

Hirdetés