A szövetség meghátrált és engedett.
A Magyar Úszó Szövetség megadja Hosszú Katinkának a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára.
Azzal együtt jár el így, hogy a sportoló „a szabályoktól eltérően előzetesen nem egyeztette szándékát a szövetségi kapitánnyal, majd nem élt azzal a felkínált lehetőséggel sem, hogy legalább Austinból telefonon forduljon hozzá, ezzel is elősegítve a mielőbbi megbékélést” – áll a közleményben.
A dokumentum szerint a MÚSZ tisztában van azzal, hogy a kiemelkedően eredményes versenyzők egyedi elbírálást érdemelnek, „ennek ellenére sajnálja, hogy Hosszú Katinka az austini verseny miatt csütörtökön nem vesz részt az 58. Év sportolója díjátadáson, a magyar sport nagy ünnepén”.