Hirdetés

Veszprém: mindig jövőre?

2016.05.29. 21:43

Ezúttal is elbukott a magyar kirakatcsapat.

Hirdetés

Hirdetés

 Mindkét csapatnak története legnagyobb sikerét jelentette a BL-diadal: a Veszprém 2002-ben és tavaly is volt már finalista, de ott nem tudott győzni, míg a Kielce először került be a legrangosabb sorozat döntőjébe. A 46. percben kilenc góllal vezető MVM Veszprém drámai végjátékban, hosszabbítás után hétméteres párharcban 39-38-ra elveszítette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni döntőjét a lengyel Kielcével szemben. 

Az első félidőben egy ötperces szakaszt leszámítva nagyszerűen játszott a magyar együttes, amely a fordulás után is remekelt, s a 46. percben már 28-19-re vezetett. Ezután azonban minden idők egyik legnagyobb "feltámadását" mutatta be a Kielce: sorozatban kilenc gólt dobott, így az 57. percben egyenlített. A hajrában Mirko Alilovic két büntetőt hárított, de a lengyelek három másodperccel a vége előtt ráadásra mentették az összecsapást. A túlórában a Veszprém egyenlített két másodperccel a vége előtt, a büntetőpárbajban azonban jobb volt a Kielce.

A Veszprém az elveszített BL-döntő előtt ebben a szezonban megnyerte a magyar bajnokságot, Magyar Kupát, magyar szuperkupát, a SEHA Ligát, míg a klub-világbajnokságon második lett.

Férfi BL, négyes döntő (Köln), döntő:
Kielce (lengyel)-MVM Veszprém 39-38 (13-17, 29-29, 35-35, hétméteresekkel: 4-3)
Köln, Lanxess Aréna, 19 750 néző, v: Lopez, Ramirez (spanyol)
gól: Reichmann 8, Bielecki 6/2, Lijewski 5, Zorman 4, Aguinagalde 4, Jurecki 3, Strlek 3, Jachlewski 2, illetve Ugalde 7, Nilsson 6, Ilic 6/1, Nagy 5, Plmarsson 5, Lékai 3, Sliskovic 1, Marguc 1, Iváncsik 1
hétméteresek: Strlek, Bielecki, Reichmann, Aguinagalde, illetve Ilic, Sliskovic, Palmarsson

Lemondott Kálomista Gábor

A veszprémi férfi kézilabdaklubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója lemondott azután, hogy a magyar csapat kilencgólos előnyről elveszítette vasárnap a Bajnokok Ligája döntőjét.

 "A klub jó kezekben van, biztos anyagi lábakon áll évekre előre. Sajnos, valami plusz hiányzik ahhoz, hogy BL-t nyerjünk. Az ötéves tervben most értünk volna a csúcsra, és minden adott volt, hogy ott is legyünk. Nem bírom már az ilyen izgalmakat, feszültséget. Lemondok"

- jelentette be Kálomista Gábor a kölni csarnok sajtóközpontjában magyar újságírók előtt.

A veszprémi csapatnak július elsejétől az MVM helyett a Telekom lesz a névadó szponzora.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés