Hirdetés

75 millió forintba kerül az év legvidámabb hete

2015.08.10. 15:57

75 millió forintba kerül az év legvidámabb hete

Mintegy 120 ezer érdeklődőt várnak a XIV. Vidor Fesztiválra.

Hirdetés

Hirdetés

Kilenc nap alatt 60 helyszínen, közel 400 produkciót láthat a nagyérdemű augusztus 28-a és szeptember 5-e között Nyíregyházán. A programok 90 százaléka ingyenes, ami országosan is nagy szó – mondta hétfőn dr. Kovács Ferenc a megyeszékhely polgármestere a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón.

 Idén is lesz utcaszínház, mutatványosok, irodalmi kávéház és bábszínház 

- taglalta Dr. Tasnádi Csaba a fesztivál főszervezője.

Makk Károly utolsó alkalommal zsűrizik

A teátrumban 8 nagyszínpadi és 7 kamara előadást láthathatnak az érdeklődők. A zsűri elnöke Makk Károly lesz, aki idén utolsó alkalommal vállalta a megtiszteltetést. 

A már tavaly is termékeny magyar filmesek, idén kilenc alkotása versenyez a Hyppolit díjért. A fesztivál szervezésébe Schglanger András, a Móricz Zsigmond Színház új direktora is részt vett. A színház emeleti előcsarnokában Függöny mögött címmel a Magyar Képzőművészeti Egyetem alkalmazott látványtervező szakán idén végzett hallgatók munkája látható, valalmint a  fesztivál vendégei lesznek egy napra a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói is.

Ocho Macho, Quimby

A Kossuth téren fellép a Kis csillag, a Quimby, az Ocho Macho, a nemzetközi vonalat pedig az olasz Bandadriatica, a kolumbiai Sidestepper, valamint a kínai Hanggai képviseli.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés