Beregi keresztszemes: a Felső-Tisza-vidék igazi kincse

Bármerre is járjon a vándor a Beregben, a varázslatos Felső-Tiszán, mindenütt találkozik a tájra jellemző beregi keresztszemessel. Helybéli lányok, asszonyok keze munkája díszíti ma is a templomok szószékeit, padjait, az otthonokat Tákostól Beregdarócig, Csarodától Lónyáig, Túristvánditól Gyügyéig. 

A beregi keresztszemest hajdan maguk szőtte vászonra hímezték az asszonyok, és helyben termett kenderből készítették a hímzéshez a fonalat is.

Meglehetősen szemrontó munka volt a hímzés, hiszen, hogy egyformák legyenek a szemek, a vásznon számolni kellett a szálakat. A beregi keresztszemes fonala eredetileg piros és kék volt, később megjelent a fekete-piros összeállítás, de ma már több színnel is találkozhatunk a szép munkákon.

Ha ellátogatunk a vásárosnaményi Tomcsányi-kastélyba, melyben a Beregi Múzeum kapott helyet, akkor az egyik teremben egész tárházát láthatjuk annak, mi mindent díszítettek eleink a tájra jellemző keresztszemes hímzéssel: ünnepi abroszt, terítőt, konyhakendőt, koma- és pászkakendőt, kenyereszsákot, nyújtófatartót, párnahuzatot.

A beregi keresztszemes a gyászban is megjelenik, a szemfedőn (szemtakarón), a tükörtartón, gyászabroszon és még számos kelléken, amelyre a szertartáshoz volt szükség. Ilyenkor csak fekete fonalat használtak a hímzéshez.

Páratlanul gazdag mintakincs

Pacsirtás, madaras, tulipános, szegfűs, rózsás, gránátalmás, szarvasos – talán ezekkel találkozunk a leggyakrabban. Ha a beregi keresztszemesről ejtünk szót, semmiképp nem hagyhatjuk ki Tákost, hiszen a műemlék református templomáról híres falu a beregi keresztszemes készítésének központja. Köszönhető mindez az egykori pedagógus Fazekas Gyulánénak, aki a református iskola mellett 1924-ben megnyitott továbbképző iskola vezetője volt. A tanítónő délutánonként a falusi lányoknak, asszonyoknak tanította a kézimunkázást. Komoly gyűjtőmunkát is végzett, mert az akkori polgári ízlésnek megfelelően a helyi hagyományok megtartását tekintette céljának. Maga is rajzolt mintákat. Általa lett ismert a beregi keresztszemes.

A Felső-Tiszára jellemző hímzés olyannyira népszerű lett, hogy az 1933-as budapesti Világifjúsági Találkozóra is elvitték munkáikat a tákosi hölgyek, és nagy sikert arattak. Ezen felbátorodva már piacra kezdték készíteni a beregi hímzéssel díszített tárgyakat.

Segítségükre volt ebben a vásárosnaményi Kelemen Gyula református esperes, aki a munkák piacra juttatásában segített. Tákoson nemcsak a templomban látunk gyönyörű terítőket, a szemközti tájházat helybéli asszonyok munkáival rendezték be, itt találkozhatunk a sokak által ismert Rákóczi-mintával is.

Csak pár perc innen Csaroda, ahol az Árpád-kori templomban Gál Miklósné Piroskától nemcsak a templom faláról mosolygó szentekről hallhatunk, hanem lelkesen mesél a beregi hímzésről is. A többszörös nagymama még a fiú unokáját is megtanította hímezni, mert nem szeretné, ha feledésbe merülne az évszázados hagyomány.

A japánok is szeretik

Aki pedig az életét tette fel arra, hogy bebizonyítsa, a beregi keresztszemesnek ma is helye van az életünkben, a beregdaróci Sukta Bertalanné népi iparművész. Káprázatos terítői rengeteg munkáról árulkodnak. De nem csak terítőket, használati eszközöket készít. Nem egy menyasszonyi és menyecskeruhát hímzett már beregi keresztszemessel, ami igazán különlegessé tette viselőjét. Ha arra járunk, semmiképp se hagyjuk ki a munkáiból rendezett állandó kiállítást. Aztán, ha esetleg felkeresnénk otthonában, ne lepődjünk meg, ha a ház közelében épp leparkol egy japán csoportot szállító busz. A felkelő nap országában ugyanis egyre népszerűbb a beregi keresztszemes, sokan járnak hozzá tanulni a messzi szigetországból, ő pedig szeretettel osztja meg velük tudását.

Cservenyák Katalin