Jelentős mértékben javultak a diákok eredményei, és továbbtanulási esélyei.
A dombrádi Bereczky Zsigmond Református Általános Iskola 30.000.000 forint, vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ennek köszönhetően az intézmény kiemelt figyelmet fordított a gyengébb képességű, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására, ezáltal növelni tudták az esélyüket a továbbtanulásra. Az iskola a 2012-2013-as tanévet 140 tanulóval kezdte, amelyből halmozottan hátrányos helyzetűek száma 62 fő. Ez az iskolában tanuló gyermekek 44,2%-át teszi ki.
Az intézmény fontosnak tartja, hogy ezeknek a gyerekeknek is minden segítséget megadjon ahhoz, hogy a tanulásban sikerélményük legyen. A támogatással megvalósuló pályázati program hozzá járult, hogy az intézmény még eredményesebben végezze a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, köztük a roma gyerekek nevelését. Mindezt úgy, hogy igyekztek erősíteni a családokkal való együttműködést.
A projekt keretein belül a dombrádi intézmény 17 fő pedagógusa projektoktatás (30 óra), 16 fő kooperatív tanulás (30 óra) képzés témakörben vett részt, illetve 5 fő projektpedagógiai mentorálás képzése valósult meg.
A program tanulóbarát környezet kialakítását, az iskolai felkészülést, kreatív szabadidős tevékenységet biztosító, a gyermekek sikeres szocializációját segítő, tanórán kívüli szabadidős programok szervezését (1 hetes tábor Berekfürdőn, Szatmári körút, színházlátogatás, mozi látogatás) tette lehetővé.
A projekt eredményeként a pedagógusok által adaptált „Tudáslétra” modell értékű program intenzívebben járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekek iskolai eredményei és továbbtanulási esélyei jelentős mértékben javuljanak.