Hirdetés
Hirdetés

Fiatal a nyár: 75 éves Fenyő Miklós

| 2022. 03. 12. | 13:57:00
Egy igazi jampi, aki sosem megy ki a divatból. +Videó!
Fiatal a nyár: 75 éves Fenyő Miklós
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fenyő Miklós 1947. március 12-én született Budapesten. Kisgyermekkorától zongoraórákat vett. Szüleivel 1956 novemberében az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Az USA-ban töltött évek alatt nagy hatással volt rá a kinti rock'n roll zenei élet. Hazatérésüket követően villamosipari technikumba járt, majd a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. 1962 és 64 között a Sztár zenekarban játszott, majd 1964-ben a Szent István parki haverokkal megalapította első saját együttesüket, Syconor néven.

1967-ben – miután zenésztársait behívták katonának – Fenyő új együttest alapított Hungária néven. Egy évre rá, 1968-ban első helyezést ért el a Ki mit tud?-on a Csavard fel a szőnyegetHa szól a rock and roll, Nem bújok én többé már a subába című dalaikkal. 1970-ben jelent meg első nagylemeze a Hungáriával közösen, Koncert a Marson címmel, majd országos koncertturnéra indult.

1980-ban megalakult a rock and roll korszak zenéjét felelevenítő új Hungária. 1981-ben nagydíjat nyert a Limbó hintó című dallal a tánc- és popdal fesztiválon, a dal kislemezen 250 ezer példányban kelt el, így arany- és platinalemez díjat kapott.

A sikerei csúcsán lévő Hungária 1983-ban három részre szakadt. A volt tagokból megalakult az R-GO és a Dolly Roll. 

Később a német Modern Talking mintájára hozta létre a Modern Hungária formációt Bodnár Attilával;  három albumuk jelent meg. 

Szólókarrier

1994-ben újraindította szólóénekesi karrierjét, folyamatosan jelentek meg az 1960-as évek elejének hangulatát visszaadó lemezei, gyakorta nosztalgikus, visszaemlékező, mély mondanivalójú dalszövegekkel. 1998-ban a Budapesti Operett Színház bemutatta Hotel Menthol című musicaljét, 2001-ben a Made in Hungaria című önéletrajzi zenés játékát, 2006-ban Aranycsapat című musicalét. 2008-ban a Megasztár zsűrijének volt a tagja.

2009-ben Made in Hungaria címmel film készült az életéről.

1997 óta minden nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tart látványos nagykoncertet, vendégművészek közreműködésével. Szintén sok éve hagyománnyá vált a Fenyő Ünnep nevű karácsonyi nagykoncert is.

További híreink
Gyász: elhunyt Sörös Sándor színművész
Gyász: elhunyt Sörös Sándor színművész
Mel Gibson, Willem Dafoe és Tom Selleck magyar hangja is ő volt.
MME: ne bántsuk a tőrösdarazsakat!
MME: ne bántsuk a tőrösdarazsakat!
Emberre, háziállatokra nem veszélyesek
Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló film
Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló film
217 millió dollár egyetlen hétvége alatt.
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Az egyik főszerepet a háromszoros Oscar-jelölt Ralph Fiennes alakítja.
Távozik a filmügyi kormánybiztos
Távozik a filmügyi kormánybiztos
A Nemzeti Filmintézet a továbbiakban nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket.
Gerendás Péter: 70
Gerendás Péter: 70
Zeneszerzőként, szövegíróként is maradandót alkotott.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Gáspár Sándor 70 éves
Gáspár Sándor 70 éves
Isten éltessen, Róka!
Spiró György: 80
Spiró György: 80
A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő írója.
90 éve született Csukás István
90 éve született Csukás István
Egy örök gyerek a magyar irodalomban – generációkat kötött össze .
Meghalt Radnóti Zsuzsa
Meghalt Radnóti Zsuzsa
A dramaturg, drámatörténészt 89. életévében érte a halál.
Meghalt Nádasdy Ádám
Meghalt Nádasdy Ádám
Hosszas betegség után.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Egyszerre jelent egyszerűsítést és fegyelmezett bérszámfejtési, könyvelési kontrollt igénylő váltást.
Kakaós ostyát hív vissza a hatóság
Kakaós ostyát hív vissza a hatóság
Határérték feletti gluténtartalom.
Fegyverrel fenyegette a szabolcsi rendőröket
Fegyverrel fenyegette a szabolcsi rendőröket
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség; akár 5 és fél évet is kaphat.
Hirdetés