Maszatolós főzés helyett: Boros Vali

Palackba zárt savanyúságával robbant be a köztudatba két éve. De hol van az már!? Tarját présel, felvágottakat készít, kovászos kenyeret süt – és közel százezren próbálják ellesni minden mozdulatát a konyhában. Boros Vali neve fogalom.

 A kékcsei háziasszony két Facebook-oldalt működtet. A „Vali hagyományos konyhája” után elindította a „Vali konyhája és kertjét”. Előbbinek 60 ezer, utóbbinak 30 ezer tagja van, de a csoportok létszáma folyamatosan emelkedik, mint mondja, naponta százakat vesz fel, annyian jelentkeznek. Főképp lányok, asszonyok, de azért megfordul a virtuális konyhában néhány férfi is.

Adalékok és tartósítószerek nélkül

Receptjeit tízezrek próbálják ki, majd posztolják az eredményt, várják a véleményét. Ő pedig hihetetlen türelemmel válaszol mindenkinek. Szinte nincs is az országnak olyan pontja, ahonnan ne kérnék a tanácsát.

Olyan ő, mint egy gondoskodó, távol lakó nagynéni, akihez bármikor fordulhatunk, biztos, hogy soha nem fog visszautasítani.

Mi Boros Vali titka? – ennek igyekeztünk utánajárni.

– Három éve indítottam el az oldalamat – emlékezett a kezdetekre – s ma már olyanok szólítanak meg az utcán, akiket korábban nem ismertem. Amikor Kisvárdán vásárolok a boltban vagy a Tescóban, rám köszönnek a pénztárosok. Persze nem azért csináltam az oldalt, hogy kérkedjek vagy ismert legyek, hanem szerettem volna megosztani másokkal is, amit megtanultam, kitaláltam. Hogy akiket érdekel, kövessék, vegyék a fáradságot, mert lehet adalékok és tartósítószerek nélkül élni. Akár a panelben is.

Táp elfelejtve

Vali maga termeli a hozzávalókat, a kertben nem használ vegyszert és nem permetez. A jószágnak sem ad tápot. Az a véleménye: ha már a saját étrendjükből kiiktatta a tartósítószert és az adalékokat, akkor a csirkéi, pulykái se kapjanak. Igaz, így lassabban fejlődnek, de a húsuk sokkal jobb. Ő nem 3, hanem 6-7 hónaposan vágja le a csirkéket.

– Elszoktunk már a kertben kapirgáló csirkéktől. Kapok olyan levelet, hogy nem eszi meg a család az így nevelt csirkét, mert rágós a húsa – meséli. – Ilyenkor elmagyarázom, hogy én tejben áztatom egy éjszakára a mellét, combját, a csontosabb részeket – szárnyat, farhátat – pedig előfőzöm a húslevesben. Így tették ezt anyáink, nagymamáink is.

Beszélgessünk!

Napi 12 órát dolgozik. Hétkor kel, első dolga, hogy megeteti a jószágot – csirkéket, pulykákat, gyöngytyúkokat –, aztán következik a többi, napi teendő. Sokszor maga sem tudja, hogy győzi, hogy a munka mellett folyamatosan figyelemmel kíséri az oldalait is. Naponta többször rájuk néz, válaszol a kérdésekre, és beszáll a vitákba, moderál, igyekszik mederben tartani a dolgokat. – Ahol ennyi nő van, muszáj odafigyelni – mondja nevetve. De mindez nem esik terhére, mert nagyon szereti csinálni. Moderál, pedig sosem tanulta. Olyan türelmesen válaszol a kívülről sokszor nevetségesnek tűnő kérdésekre is, hogy sokan tanulhatnánk tőle.

– Próbálok mindenkihez kedvesen szólni – meséli. – Ha valaki engem bánt, azt nem veszem föl, de amikor egymásnak mennek a vita hevében, akkor már beleszólok, hogy ne bántsák egymást. Vitatkozni, érvelni lehet, de adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Ha valakire egyszer-kétszer rászólsz, már tudja, mit illik. Nem az a megoldás, ha kilökjük a renitenst. Ha valaki nem tartja be a játékszabályokat, egy nap tiltást kap, de utána visszajöhet.

Az volt a célom, hogy kezdjünk el beszélgetni: fiatal lányok, egyedülállók, családanyák olyan témákról, amelyek foglalkoztatnak bennünket. Legyen egy hely, ahol jól érezzük magunkat. Vidéki, zárkózott asszonyok sorra nyílnak meg – sorolja.

Hol Vali, hol valamelyik tag dob be egy témát. Sokszor egészségügyi problémákat is kitárgyalnak, egy olyan közösségben könnyebben megnyílnak az emberek, ahol látják, mások is hasonló gondokkal küszködnek. És persze dicsekednek is a nagymamák az unokákkal, nyaralási fotókat, élményeket posztolnak, bemutatják kedvenc cicájukat, kutyájukat.

Az országos lapokba is bekerültek, amikor az asszonyok sorra töltötték fel konyhájukról a szebbnél szebb fotókat.

– Millió meghívást kapok, amelyeknek persze nem tudok eleget tenni, de nagyon jólesik a figyelem – mondja Vali, hozzátéve: arra is volt már példa, hogy a csoportból meglátogatták őt, beugrottak hozzá egy köszönés erejéig. – Szeretem az embereket. Vendéglátással foglalkoztunk a férjemmel 13 évig. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de a miénk volt Kisvárda legjobb helye. A mai napig megismernek a volt vendégeink az utcán.

Tolerancia

Hogy miért hagyták abba? Vali és férje, Szabó Endre olyan, hogy ha belefognak valamibe, akkor száz százalékban odateszik magukat, azt mindenkitől jobban akarják csinálni. A vendéglátás pedig olyan, hogy kivesz mindent az emberből, ott nincs megállás, nincs lazítás.

Endrével 32 éve kötöttek házasságot. A nap 24 órájában együtt vannak, hisz még a munkájuk is közös. Vali 90 százalékban háztartásbeli, de fodrász férje mellett adminisztrátorként is dolgozik. Boldogságuk titka: a végtelen tolerancia. Tolerancia nélkül nem működik semmi, de ezt egyikük sem érzi tehernek. Még ennyi év után is alkalmazkodni kell egymáshoz.

Mosolyog, amikor valaki azt mondja, az ő kapcsolatuk tökéletes. És aztán kiderül, hogy 2-3 havonta találkoznak… – Úgy könnyű! – neveti el magát Vali.

A férje annyira hozzászokott Vali konyhájához, hogy már az kihívás lenne, hogy keressenek egy olyan éttermet, ahol hajlandó enni, másik kihívás, ha találna is kedvére valót az étlapon.

Étteremben egyébként csak halat esznek vagy sertésvelőt. Megszokták már, hogy vegyszer- és adalékmentes alapanyagokból készült ételeket fogyasztanak. Vali még a mustárt és a kechupöt is maga készíti. Elég rövid az a bevásárlólista, amit boltban szerez be, de azt is csak azért, mert maga (még) nem tudja megtermelni: bio rizs, hidegen sajtolt bio olaj, só, cukor.

Tudatos vásárló vagyok, csak magyar terméket teszek a kosárba. Ha nem így cselekszem, hogy fog a magyar gazdaság fejlődni? – kérdezi Vali.

Aki figyelemmel kíséri a receptjeit, csak ámuldozik azon, hogy Vali lassan élelmiszeripari vállalkozásként működik. Kovászos kenyeret süt, felvágottakat készít, olyan eszközöket használ, amelyeket nem is ismerünk.

Megfordul az ember fejében, hogy egy ekkora táborral, ennyi követővel, ilyen mennyiségű receptet publikáló asszonnyal az ország neves szakácsai is keresik a kapcsolatot, de kiábrándít, ez nem így van. Igaz, a Konyhafőnökbe egyszer már hívták, de Vali nem érzi, hogy ott lenne a helye.

– Én egyszerű háziasszony vagyok, akit nem vonz ez a „maszatolós” főzés – mondja nevetve. Ugyanez a helyzet a receptkönyvvel, pedig már legalább kettőre való kering a világhálón. Ráadásul precíz leírással. Gondolt már rá, persze, hogy könyvet írjon, többen biztatják is, de úgy érzi, ehhez egyelőre nincs meg a háttér.

Apja lánya

Valit senki nem tanította főzni, amit tud, a saját tapasztalatai alapján tanulta meg. Pedig, mint mondja, otthon mindig volt meleg étel az asztalon, mert édesanyja naponta főzött a négytanú családnak. Vasárnap nem lehetett húsleves nélkül.

Otthon az apukám, aki sajnos már 19 éve meghalt, megkövetelte, hogy mindig legyen meleg étel az asztalon – árulta el Vali, akinek viszont nem kellett segédkeznie az asztal körül, mert nem vonzotta a főzés.

Apás lány voltam. Mentünk apuval pecázni vagy dolgozni a kertbe – magyarázza Vali.

Mikor férjhez ment, édesanyja mintáját szerette volna követni, az első naptól főzött, hogy meleg étel legyen az asztalon. Bevallja: ez nem mindig volt sikeres.

Az első bablevese például ment a kukába. Hazatérő férje kérdezte, miért tett annyi szemes borsot a levesbe. Ekkor derült ki, hogy a paszullyal együtt a zsizsiket is megfőzte.

Endre a főkóstoló

Kolléganőktől kapott receptekkel, anyukája tanácsaival, szájában az ő főztjének ízeivel kezdett el főzni tanulni. Az esküvő óta eltelt 32 év alatt rengeteg ételt elkészített már Vali, férje pedig nagyon élvezi, hogy ő a főkóstoló.

– Nem válogatós, kedvencei az igazi szabolcsi „parasztkaják” – fogalmaz Vali, aki, ha a férje kedvében akar járni, előveszi a tízliteres fazekat, és káposztás bablevest vagy töltött káposztát főz neki.

Endre szerencsés alkat, mert mióta Vali ismeri, 70-72 kiló, nem hajlamos a hízásra.

– Ez genetika, nem tudod megerőszakolni – mondja. – Anyám 40 kiló, én apám lánya vagyok, „gurulok”. De amikor férjhez mentem, 56 kiló voltam.

Tornácos ház

Valiék nyolc évig keresgéltek, mire megtalálták a kékcsei telket. Azonnal beleszerettek a tornácos házba. Széles az utcafront, a kert pedig mélyen benyúlik. 2005 óta élnek itt. Közel van Kisvárda, és közel a Rétközi víztározó. Hatalmas fejlesztések folynak most a környéken, melyek elsősorban a turizmust szolgálják majd. Óriási dolgok vannak készülőben – mondja Vali, aki annyit elárul: nagy terveket dédelgetnek ők is. De erről majd legközelebb.

Cservenyák Katalin